2014. március 8., szombat

25.Miért pont ő?

Sziasztok!
Most egy kicsit hamarabb hoztuk az új részt, reméljük, hogy
tetszeni fog. A következő rész érkezése a barátnőmtől függ. Köszönjük
a 31 rendszeres olvasót és a komikat. Jó olvasást!
Amint tudunk újra jelentkezünk!
Puszi, 
Evelyne és Anita!




Bee szemszöge

  Tudtam, hogy Sofie ki fog borulni és hát igazam is lett. Igaz, hogy csak azért teszi mert aggódik értem és nem szeretné, hogy még észre csalódás érjen, mint akkor, de nem védhet meg mindentől, legfőbbképpen nem a szerelemtől. Az egy olyan érzés ami megtörténik, ha szeretnéd, ha nem. Nem lehet irányítani. Van, hogy jó emberbe szeretünk bele, de van, hogy nem. Én igazából egyik kategóriába sem tartozom, hiszen Harry inkább közötte van. Most már tudom, hogy nem akart nekem akkor ártani, de azért sosem fogom elfelejteni még ha most meg is bocsájtottam neki, örökké bennem marad az az éjszaka. 
  Elismerem, hogy nem biztos, hogy ez volt a helyes döntés, hogy megbocsájtottam neki és újra együtt vagyunk. Lehet, hogy Sofie-nak igaza van és ismét megbánt majd, de erre nincs garancia. Lehet, hogy megtörténik, lehet, hogy nem. Nem szeretném azt érezni, hogy meg sem próbáltam túltenni magam rajta és egy újabb esélyt adni neki, mert tudom, hogyha nem adtam volna meg, akkor valami mindig hiányzott volna az életemből. És az a valami vagy inkább valaki, Ő lenne. Szeretem, bármit is tegyen mindig szeretni fogom és ezen nem tudok változtatni. Csak remélni tudom, hogy nem fog újabb csalódást okozni nekem.
  De ahogy látom, nem csak a mi kapcsolatunk alakult jól a mai délután, hanem Niall-é és Sofie-é is. A barátnőm arcáról le se lehetne olvasni mást, minthogy mennyire szereti őt. Bármit megtenne érte és ahogy látom elég sok mindent meg is tett. Örülök, hogy boldog. Meg is érdemli, hogy az legyen.
  Végre kezd helyreállni a londoni életünk, mert amióta csak ide jöttünk romokban áll, csak egy kis színt vittek bele a fiúk, de különben mi is volt? Kiraboltok, ami hát nem jött a legjobban, de szerencsére találtunk menedéket az öt fiúnál, akivel a buliban találkoztunk. Szerelmesek lettünk, de mi lesz akkor amikor elkezdődik az egyetem? Nekünk alig lesz időn bármire is a tanuláson kívül és hát igazából ezért is jöttünk ide, hogy valóra váltsuk az álmainkat, nem azért, hogy szerelembe essünk. Hamarosan a fiúknak is kezdődni fognak a turnék, alig lesz időnk egymásra, de bízom benne, hogy valahogy majd megoldjuk ezt a problémát. Állást is találni fogunk mindketten, hiszen nem élhetünk örökké a fiúk pénzéből és hát nem is szeretnénk.

***

  Amikor visszajöttünk a mosogatásból a fiúk próbáltak úgy tenni, mintha nem arra vártak volna, hogy mikor tör ki a harmadik világháború, de megnyugtattuk őket, hogy szent a béke közöttünk. De a telefon a szavunkba vágott. Paul kereste a fiúkat, miszerint új koreográfust talált nekik, akit most be is szeretne mutatni nekik.
  - Örülök a viszonthallásnak! - hallottam meg a vonal túlsó oldalán levő hangot. Először nem ismertem fel, pedig tudtam, hogy már hallottam, de amint Sofie-ra néztem rögtön tudtam, hogy kié. Dave!
  - David? - hallottam Sofie meglepett hangját. Nem akarta elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Tényleg Dave az aki a fiúkkal fog dolgozni? Niall felé pillantottam aki feszültem ült Sofie mellett. El tudom képzelni, hogy mennyire örül neki, pont mint én vagy bárki más ebből a szobából.
  - Szia, édes! Igazából jó, hogy ott vagy, mert veled is beszélnem kellene... De talán majd személyesen. Gyere el te is a megbeszélésre! - éreztem, hogy megszorítják a kezem, Harry-re néztem aki szintúgy mint a többiek meg volt lepődve.
  - Neked nincs semmi megbeszélni valód Sofie-val. - szólal meg Niall.
  - Te csak ne avatkozz bele. - Dave hangja megváltozott. - Különben sem hozzád beszéltem, hanem Sofie-hoz.
  - Szerintem jobb lenne, ha végre kivernéd őt a fejedből és hagynád, hogy élje a saját életét. - mondom egy csepet sem kedvesen. 
  - Ááá. Szia Bee, hát te is ott vagy. - idegesítő hangja most felém irányult. - De mint mondtam Sofie-hoz beszéltem.
  Bíztatóan néztem a barátnőmre, hogy mondjon már valami, amivel leállítsa ezt a barmot, mert mindannyian tudjuk, hogy ez csak neki sikerülhet.
  - David - szólalt meg halkan - nincs miről beszélnünk.
  - De van édes, méghozzá jó sok mindenről beszélnünk kéne.
  A többiek meg sem mertek szólalni, csak hallgatták a telefon beszélgetést.
  - A megbeszélésen találkozunk. - teszi le a telefont.
  El sem akartam hinni, hogy tényleg megtörtént ez a beszélgetés. Miért akarja a sors folyton, hogy valami a boldogságunk útjába álljon? Amikor végre minden úgy néz ki, hogy elrendeződött akkor betoppan az életünkbe Dave. Alig telik el pár óra, hogy megszabadultunk tőle, erre tessék most kiderül, hogy ő lesz a fiúk koreográfusa? Előre látom magam előtt, hogy mi lesz a próbákon, mert abban biztos vagyok, hogy Pault nem lehet lebeszélni majd róla, hogy másat keressenek.
  Próbáltam beszélni Sofieval, de azt mondta, hogy most szeretne magába lenni egy kicsit, amit én meg is értettem így hagytam, hogy felmenjen. Alig telt el pár másodperc és már Niall is csatlakozott hozzá, mivel valószínűleg most csak őt engedi majd maga mellé.
  - Jól vagy? - húz az ölébe Harry mikor felértünk a szobájába.
  - Igen, csak nem akarom elhinni, hogy ez a barom már megint beleférkőzik Sofie életébe. - sóhajtom. 
  - Nem fogjuk engedni, hogy megtegye. Mellettünk biztonságban vagytok. - puszil a nyakamba. - Nem kell aggódnod, többet nem hagylak magadra.
  - Ne ígérj olyat, amit nem tudsz betartani. - suttogom.
  - Ezt meg, hogy érted? - néz a szemembe.
  - Nekünk hamarosan kezdődik az egyetem, nektek pedig a turné. - kezdek bele. - Már nem lesz annyi szabadidőnk se nektek, se nekünk.
  - Rátok mindig lesz. - csókol meg. - A turnéért pedig nem kell aggódnod, majd kitalálunk valamit. Most, hogy visszakaptalak, nem engedem, hogy bárki is elszakítson tőlem.
  - Szeretlek! - bújtam hozzá.
  - Én is téged!
  A fiúk megbeszélését estére tették, ami azt jelenti, hogy hamarosan készülnünk kell. Ahogy elnéztem a társaságon senkinek se volt valami nagy kedve hozzá. Niall egész nap duzzogott, Sofie pedig csendes volt, ami nem vall rá, de most érthető.A fiúk rávették Pault, hogy mi is elmehessünk a megbeszélésre, nehezen de sikerült nekik. Igazából nekem semmi kedvem se volt elmenni a hülye megbeszélésre, ahol Dave is ott lesz, de Sofieért megteszem.
  A zuhanyzó alatt álok. Jól esik a víz melege a bőrömön. Mindig is szerettem, ellazított és egy kis időre elfelejtette velem a gondjaimat. Annyira elengedtem magam, hogy amikor két kar fonódott a derekamra felkiáltottam.
  - Csak én vagyok. - suttogja a fülembe.
  - És mit is keresel te itt Harry? - fordulok meg a karjai között.
  - Szeretek meglepetést okozni a barátnőmnek, szóval készülj fel, hogy sokszor foglak csak úgy meglepni a semmiből. - vigyorog rám. - Különben már hiányoztál több mint tíz perce vagy itt és nekem is zuhanyoznom kéne még a megbeszélés előtt. - vonta meg a vállát.
  - És úgy gondoltad, ha most nem jössz be akkor el fogsz késni? - nézek a zöld szemébe, ami egyre jobban kezd csillogni. Az arcán és a haján is vízcseppek jelentek meg, amitől bennem egyre nagyobb lett a vágy, hogy beletúrjak és megcsókoljam őt.
  - Igen, bár ahogy most végignézek rajtad, inkább most fogunk elkésni, de tőlem ez már megszokott. - érinti össze az orrainkat.
  - Harry... - suttogom a nevét.
  - Igen? - búgja.
  - Szerintem ez nem jó ötlet. - mondom zihálva. Már csak a puszta közelsége is ezt váltja ki belőlem. - Így tényleg el fogunk késni.
  - Nem érdekel. - csókol meg. A kezeim automatikusan csukódnak a nyaka köré, majd az egyiket felvezetem a nedves tincsei közé. 
  A csókunk egyre szenvedélyesebb lett, tudtam, ha most nem állunk le akkor képtelenek leszünk. A többiek pedig mérgesek lesznek ránk, hogy miattunk késünk el. De ki a fenét érdekel, hiszen az csak egy megbeszélés és pedig heteket vártam Harryre.

***

  - Harry, Bee! - kiált Liam. - Gyertek már, el fogunk késni.
  - Egy pillanat. - kiáltok le. Mivel még a pólóm kerestem a szekrényben.
  - A kocsiban várunk. - hallottam ideges hangját.
  - Liam ki van akadva. - motyogom.
  - Mikor nincs? - nevet Harry. - Ne aggódj mindig időben ott akar lenni, de általában sosem sikerül a terve. 
  A kocsiban ülve mindenki ideges. Sofie csak bámul kifelé, mintha itt sem lenne, Niall próbálja jobb kedvre deríteni, de nem igazán megy neki. 
  - Nem akarom, hogy ő legyen a koreográfusunk. - morogja Zayn.
  - Mi sem akarjuk. - teszi hozzá Lou. - De nincs mit tennünk. Paul önfejű és nem igazán fogja érdekelni, hogy mi van.
  - Megérkeztünk. - szólal meg Liam a volán mögül.

2014. március 4., kedd

24. Bonyodalom

Sziasztok!
Sajnálom, hogy nagyon sokáig nem tudtam részt hozni személyes okok miatt... 
Azonban a napokban az egyik végtelenül aranyos olvasónktól kaptunk egy biztató kommentet,
ezért úgy gondoltam a tervezettnél hamarabb veszem rá magam a rész írására.
Ha tetszett, kérlek kommenteljetek, pipáljatok!
Jó olvasást!


Puszi, 
Evelyne és Anita


Sofie szemszöge


  Általában ha órákon át mosolygunk kellemetlen, zsibbadó érzést tapasztalunk. Ezzel szemben én percről percre boldogabbnak éreztem magam. Miközben öltözködtünk lopva rápillantottam néhányszor Niall-re: tényleg szeret engem, és bármit megtenne értem. Nem is tudtam miért feszengtem korábban, ugyanakkor sebezhetőbbnek is éreztem magam - azzal, hogy teljesen odaadtam magam neki, hogy már ismerte néhány félelmemet, és a régi életem egy jókora darabját könnyebben meg tudott volna bántani.
  Észrevette, őt nézem. Az arcán huncut mosoly virított, és a szemében feltámadt ugyanaz a sötét láng, amit nem is olyan régen megégetett engem is. Kezeit a derekam köré fonta, testem ösztönösen válaszolt: közelebb léptem hozzá, finoman lejjebb húztam magamhoz. Szenvedélyesen fogadott, és innen tudtam, ő jobban örülne, ha egyáltalán nem is fejeznénk be az öltözködést:
 -Niall - a számon csak egy lihegés jött ki, annak ellenére, hogy szerettem volna a normális hangot megütni. - Niall, - vettem erőt magamon - le kell mennünk.
  Mélyen a szemembe nézett. Az ő szemeiben az én boldogságom tükröződött, és a vágy. Adott egy puszit az orromra, majd elengedett. Szerettem volna még érinteni őt, megízlelni, de nem hagyhattam cserben az én Bee-met - már így is megbántam, hogy egyedül hagytam Styles-szal. Ő idegesen a hajába túrt, nagy levegőt vett. Végül visszatért a nadrágjához, pár másodperc után hozzátette:
 -Ugye tudod, hogy belőled sosem elég? - sejtésem beigazolódott.
 -Ígérem, később még visszatérünk arra, hogy miből nem elég. - húztam fel egy szoknyát magamra.
  Bőrutánzat volt, a térdemtől kissé feljebb ért, és tökéletesen rám feszült. 
 -Ne nézz így rám. - velem ellentétben, ő egyáltalán nem próbálta titkolni, hogy engem néz, látványosan mért végig, miközben az állát megdörzsölte.
 -Mi van, ha mégis? - döntötte kissé oldalra a fejét, amitől egy kisgyerekre emlékeztetett, aki nagyon mérges lesz, ha nem kapja meg a játékát.
 -Akkor - gomboltam be a babakék inget  magamon - megbüntetlek. 
 -Valóban? - ismét közelebb lépett.
 -Inkább egyáltalán hozzád sem fogok érni - fontam karba a kezem, igyekeztem mérgesnek tűnni.
 -Nem bírod ki - csókolt meg lágyan. - Sajnos mérges lennél utána - sóhajtott-, tudom, hogy aggódsz Betty-ért.
 -Én már csak ilyen vagyok. - vontam vállat.
 -És ez az egyik dolog, amit szeretek benned. - kacsintott.
  Kézen fogva vándoroltunk le, első utunk a konyhába vezetett. Mindketten éhesek voltunk, azonban ez azonnal kiment a fejemből, amint elém tárult a látvány. Styles póló nélkül volt, Bee-t tartotta a kajaiban, akin viszont már volt felső - Harry-é. 
 -Te... - néztem Styles-ra.
 -Várj! - engedte el azonnal Bee-t, kezeit védekezően kinyújtotta. -Megmagyarázom.
 -Nem kell semmit megmagyaráznod. - fogta meg Bee az egyik kezét.
 -Ilyen állapotban van, és te csakis arra tudsz gondolni? Ezt nem hiszem el! - amilyen erősen csak tudtam Harry lábujjára léptem. 
 -Sofie! - kiáltott rám Bee. - Jól vagy? - címezte a kérdést Harry-nek.
 -Persze - szűrte ki fogai között.
  Fájt neki? Helyes! 
 -Sofie, állítsd le magad. Nincs semmi baj. Én akartam, hogy megtörténjen, érted? 
 -Bee, sajnálom. Nem kellett volna itt hagyjalak ezzel a ...
 -Sofie, én komolyan gondoltam. Tudok vigyázni magamra! Nem vagyok már kislány, érted? 
 -De... - kezdtem bele, mikor megéreztem, hogy Niall a kézfejemet cirógatja. 
  Ujjainkat összefűzte.
 -Hagyd most egy kicsit őket - suttogta. - Megbeszélitek, mikor te és Betty egyedül lesztek.
  Nagy levegőt vettem, majd lassan fújtam ki. Niall szavai mintha levették volna a vállamról a terhek egy részét. Be kellett látnom, igaza volt: az egész ház előtt jelenetet rendezni ismét nem lett volna okos dolog.
 -Rendben. Ahogy akarod, de erről még beszélnünk kell. Négyszemközt. - néztem Styles-ra.
  Az én szőke barátnőm is nagyot sóhajtott, ismert engem, nyilván nagyobb jelenetre számított. 
  Reggelinél leginkább a fiúk beszélgettek: ők képesek voltak túllépni látszólag a gondokon, és olyan felhőtlenül társalogni, mintha a világon minden a legnagyobb rendben lenne. Én Niall és Louis között ültem, aki néha próbált bevonni a beszélgetésbe, sőt még egy szőke nős viccet is elsütött, amivel sikerült megnevettetnie. Bee inkább csak hallgatott, tudtam, mérges rám. De biztos, hogy túlzásba vittem az anyáskodást? Ha ott lettem volna mellette Harry legfeljebb csak csorgathatta volna a nyálát utána.
  Mi, lányok vállaltuk, hogy mosogatunk, így hamarabb került sor a beszélgetésre, mint hittem.
 -Szóval, te és ő? - kezdtem bele, próbáltam megőrizni a nyugalmam.
 -Igen. - vágta rá azonnal.
 -Nézd, nem kellett volna neki esnem megint, de ne várd, hogy azt mondjam, sajnálom. Szerintem megérdemelte. - néztem az én legjobb barátnőm szemébe.
 -Kérlek, bízd ezt rám. Már tudom kezelni a helyzetet, és én azt hiszem... - pirult el - azt hiszem szeretem őt.
 -Bee... 
 -Ne kezdj bele a hegyi beszédbe, jó? Ez az egész olyan friss és mégis...
 -Különleges - fejeztem be a mondatot. - Tudom, de félek, hogy nem vigyázol eléggé a testi és lelki épségedre. 
 -Az ami történt semmiség volt - forgatta a szemét.
 -Nem, nem volt az. Abban pedig biztos vagyok, hogy akármi bajod is van nem tesz neki jót egy alapos...
 -Mondtam, hogy jól vagyok - szakított félbe. - Ha pedig már az alaposnál tartunk, rajtad eléggé látszik, hogy valaki nagyon alapos volt. - vonta fel a szemöldökét.
  Hagytam, hogy témát váltson, mert hajthatatlan volt... Én mégsem szerettem volna Styles-t mellette tudni.
  A többiek úgy tettek, mintha tévéztek volna, de elég feltűnően nézett mindenki másfelé, amint beléptünk a szobába. Én Niall, Bee pedig Harry mellé huppant le.
 -Szent a béke. - forgattuk a szemünk mindketten, majd azonnal nevetni is kezdtünk. 
 -Iker. - ismét egyszerre szólaltuk meg, már a hasunk fogtuk a nevetéstől. 
 -Mi az az iker? - kérdezett rá Liam.
 -Ezt szoktuk mondani... - kezdtem.
 -Ha valamit egyszerre mondunk ki. - fejezte be az én kedvenc szőke barátnőm.
  A telefon csöngése szakította meg a beszélgetést. Zayn vette fel, mivel ő ült a legközelebb a készülékhez. Rögtön ki is hangosította.
 -Fiúk, Paul vagyok. 
 -Tudjuk. - most ők szólaltak meg mindannyian egyszerre, mire én és Bee összenéztünk.
 -Hirem vannak. Úgy néz ki új koreográfust fogtok kapni. Az egyik legjobb a szakmában, ráadásul egy egész tánccsapatot hoz magával. Itt is van ő, és a csapat egyik tagja, szeretnének beköszönni nektek. 
 -Hello, fiúk. - szólalt meg egy ismeretlen férfi, karcos hangon.
 -Örülök a viszonthallásnak! - azonnal felismertem a másik hangot.
  Végtére is, már annyiszor hallottam ahogy a telefonban magyarázkodik...
 -David? - a szám tátva maradt a maglepetéstől.
 -Szia, édes! Igazából jó, hogy ott vagy, mert veled is beszélnem kellene... De talán majd személyesen. Gyere el te is a megbeszélésre!

2014. február 5., szerda

23.Akarlak

Sziasztok! Meghoztuk a következő részt ami szintén +16-os. Reméljük tetszeni fog. Jó olvasást. 
Puszi Lissa és Evelyne!






  El sem hiszem, hogy ki tudtam mondani ezeket a szavakat. Vele akarok lenni most már tudom, nem érdekel, hogy mit gondol erről az agyam, a szívemre fogok hallgatni. Arra kell hallgatnom! Nem akarok tovább szenvedni, hiszen tudom, hogy egyetlen csókja vagy érintése begyógyítaná minden sebemet. Már régóta meg kellett volna tennem, hogy elmondom neki mit is érzek, hogy nem számít mit tett, csak az számít, hogy mit érzek mikor vele vagyok. Csak az számít, hogy még mindig szeretem. Tudom, hogy bármi is történne kettőnk között én mindig szeretném őt. Szeretném újra átélni azt az éjszakát, amit azon a bulin csak most úgy, hogy emlékezzek is rá, hogy tudjam milyen érzés vele lenni. Nem számít, hogy hülyének néznének a többiek. Tudom, hogy Soph kiakadna, hogy én még mindig vele akarok lenni, de biztos vagyok benne, hogy egy idő után megbékélne a gondolattal. Nem tudom tovább magamban tartani az érzéseimet, nem is akarom ezt tenni, most már nem.
  Kikerekedett szemekkel néz rám. Gondoltam, hogy meg fog lepődni a válaszomon, de remélni tudom, hogy velem marad és nem megy el most mellőlem. Nehezemre esett ezt is kinyögni és ha most magamra hagyna szinte biztos vagyok benne, hogy nem tudnám még egyszer újra megismételni a szavakat.
  - Tessék? - suttogta.
  - Nem akarom, hogy elmenj - kulcsoltam össze az ujjainkat, amit ő nagy szemekkel nézett - azt akarom, hogy velem maradj.
  - De hát az előbb...
  - Igen az előbb sírtam - vonom meg a vállam - de nem azért, mert nem szerettem volna, hogy megcsókolj. - vallom be.
  - Hát akkor - ül vissza mellém - akkor miért tetted?
  - Megijedtem - motyogom - félek attól, amit felkeltesz bennem, amikor mellettem vagy. Félek attól, hogyha most megbocsájtok neked és újra közel kerülünk egymáshoz - mosolyodok el már csak a gondolatra is, hogy újra együtt lehetünk. - ismét csalódnék.
  - Nem tenném meg - szólal meg - nem tudnák neked újabb fájdalmat okozni és nem is szeretnék.
  - Én sem szeretném - bújok közelebb hozzá - mert szükségem van rád. - suttogom az utolsó szavakat.
  Elengedi a kezemet és szorosan magához ölel, én pedig a mellkasába fúrom az arcomat. Mélyen beszívom a csodálatos illatát. Érzem a szívverését, ami már sokkal gyorsabban ver a kelleténél. Hallom a sóhaját ami elhagyja a száját, amikor a karjaimmal átölelem a derekát. Úgy kapaszkodom belé mintha attól félnék, hogy elveszíthetem, ami igaz is, de most nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen.
  - Nekem is szükségem van rád - mondja mély rekedtes hangján - el sem tudod képzelni, hogy mennyire.
  Eltol magától, majd a kezei közé vonja az arcomat. Az érintésére máris melegség tölt el, a bőre alatt bizseregni kezdek. Hiányzott, hiányoztak az érintései. Az arcán mosoly jelenik meg, aminek köszönhetően előbújnak a gödröcskéi, amikbe már az első perctől fogva szerelmes voltam. Nem mondta ki, hogy mire kéri az engedélyemet, de tudtam, hogy meg akar csókolni. Amit nem csak ő szeretne hanem én is, le se lehet írni, hogy mennyire. Egy bólintással jeleztem, hogy megengedem neki. Mosolyogni kezdtem, amikor lassan közeledni kezdett felém. Amikor az orrunk összeért megállt. Az arcomon éreztem a forró leheletét, az egész testem őt akarta. De amikor a puha telt ajkai elérték a szám szélét, egy sóhaj hagyta el a számat, ha akartam sem tudtam volna megállítani. Lágy puszikat hagyott a számon, államon, de nem csókolt meg. Nem tudom, hogy ezzel most kínozni akart vagy mit is csinálni, de elérte, hogy egyre többet akarjak belőle. Érezni akartam az ajkait, vágyom rájuk.
  - Har... - kezdek bele, de betapasztja a számat.
  Végre! Végre megkaptam azt amire már napok óta vágyom. Az egész testem fellángolt egyetlen csókjára, úgy éreztem, hogy lángolok. A kezeimet a tarkójára vezettem, majd lágyan meghúztam a haját, ami egy morgást váltott ki belőle. Lágyan csókolt, de én többet akartam sokkal többet. Meghúztam az alsó ajkát, mire ő felkuncogott, de vette a célzásom mivel vadabbul kezdett csókolni. Végighúzta a nyelvét az alsó ajkamon én pedig engedélyt adtam neki a bejutásra. Amint a nyelve találkozott az enyémmel vad táncot kezdtek el járni. Úgy faltuk egymást, mintha már évek óta nem csókolóztunk volna, pedig csak napok teltek el. Mindketten ziháltunk, mivel elfogott a levegőnk muszáj volt elválnia az ajakinknak. Az arcát a nyakamba fúrta, majd nedves csókokat hagyott rajta. Megtalálta a legérzékenyebb pontom a nyakamon és azt a részt kezdte csókolgatni, ha ezzel azt akarta elérni, hogy megszűnjön körülöttem a világ, hát sikerült neki. Amikor a foga közé vette a vékony bőrt és gyengéden szívni kezdte, felszisszentem, de nem a fájdalomtól, hanem a vágytól amit felkeltett bennem.
  - Ha most - motyogta a nyakamba - nem hagyjuk abba, már nem fogok tudni leállni.
  A hangja rekedtebb volt mint általában, vággyal teli. Tudtam, ha most nem állítom meg, akkor megtörténik, de nem akartam, hogy leálljon egyáltalán nem akartam. Érezni akartam őt, mindennel érezni akartam. Egy nyögés hagyta el a szám, amikor egy lány csókot hintett a fájó részre, majd a kezeim közé vettem az arcát és megcsókoltam. Tudtam, hogy ezzel választ adok a kérdésére.
  - Nem - motyogtam a csókok között - akarom - újabb puszit adtam a szájára - hogy - tudtam, hogy ezzel felingerelem, de nem érdekelt - megállj. - fejeztem be a mondatom.
  - Biztos vagy benne? - szakadt el tőlem.
  - Teljesen - néztem a csillogó szemeibe - biztos vagyok benne.
  Nem tétlenkedett. A kezét a pólóm szegélyéhez vezette, majd lassan felfelé kezdte húzni... egy laza mozdulattal megszabadított tőle, majd a szoba másik felébe lökte azt. Én sem tétlenkedtem, az övé is valahol az enyém mellett kötött ki a padlón. A kezeimet az izmos mellkasára vezetem, majd szép lassan körberajzoltam velük a madarakat, majd lejjebb haladtam egészen a pillangóig, ahol megálltam. Felnéztem rá, ragyogott olyan volt, mint egy angyal. Az ajkam a kulcscsontjára vezettem, mire ő egyre élesebben szívta be a levegőt. Az izmai megfeszültek és egyre hangosabban zihált. Tetszett, hogy ezt váltom ki belőle, amíg lágy csókokkal borítottam be a nyakát is a kezeim a szíjához vándoroltak, majd kibontották azt, utána pedig a gombot is...
  Az ölében ültem, már csak alsónemű volt rajtunk. Éreztem, hogy a büszkesége egyre keményebb lesz. Be kell vallanom, hogy egy kicsit megijedtem, de amikor megcsókolt minden félelmem elszállt. Tudtam, hogy ő vigyázni fog rám, tudtam, hogy mellette nem eshet bajom. Megmozdultam az ölében, mire belenyögött a csókunkba. Lágyan fektetett le az ágyra, de egy másodpercre sem szakította meg a csókot. Az egyik kezét a fejem mellé támasztotta a másikat pedig összekulcsolta az enyémmel. Az ajkai elváltlak az enyémtől, majd a nyakamra vándoroltak, onnan pedig a dekoltázsomra. Megemelt, majd egy mozdulattal kikapcsolta a melltartómat. Tudtam, hogy már látott így, de azt is, hogy nem emlékszik rá így ez pont olyan mint az első. Egy kicsit szégyelltem magam, hiszen nem volt rajtam szinte már semmi sem, féltem, hogy milyen lesz vagy mit fogok érezni, de a gondolataimat megszakították a lágy csókjai. A kezei közé vette a melleim, majd kényeztetni kezdte azokat, de közben nem állt le a puszikkal sem. Az egész testem lángolt, ahol csak hozzámért azt hittem, hogy meggyulladok. Egyre hangosabb nyögések hagyták el a számat... amikor a hasamon hagyott nedves csókokat, megdermedtem és ő megállt. Felemelte a fejét, majd rám nézett.
  - Ha valami nem tetszik vagy nem szeretnéd akkor szólj - morogta - rendben? - nem voltam biztos, hogy megtalálom a hangom így csak bólintottam.
  A lábaim közé férkőzött én pedig belekapaszkodtam a lepedőbe. Tudtam, hogy vissza kell fognom magam, hiszen a többiek is itt vannak és nem akartam, hogy meghalljanak minket. Amikor megéreztem az ajkait a belső combomon felnyögtem, egyre gyorsabban vettem a levegőt és közben pedig a nevét nyögdécseltem. Mikor már majdnem elérte a leggyengébb pontom egyre hangosabban ismételgettem a nevét, nem tudtam türtőztetni magam, felizgatott. Szó szerint letépte rólam a bugyimat, majd eldobta valahová. A mellkasom egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt.
  Amint megéreztem az ujjait magamon a testem megfeszült, nem tudtam magamnak parancsolni. A nyögéseim hangosabbak lettek és ez csak fokozódott, amikor megéreztem magamban az ujjait arról nem is beszélve, hogy már a nyelve is cselekedett. Ziháltam, azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Még sosem éreztem ilyet. A pillangók a hasamban ki szerettek volna onnan törni, a világ megszűnt körülöttem teljesen. Meg akartam csókolni, mindennél jobban vágytam a csókjára. A hajába vezettem a kezem, ami már kicsit nedves volt, majd meghúztam azt. Mosolyogva nézett fel rám, a szemei teljesen elsötétültek, olyan volt mintha ő is más lenne nem csak én. Felhajolt hozzám, majd megcsókolt. Gyengéden, majd egyre vadabbul. Megfogta a kezem és a boxerjéhez vezette, tudtam hogy mit is akar így simogatni kezdtem a már kemény büszkeségét...
  - Biztos, hogy akarod? - kérdezte, amikor már készen állt ő is és azt hiszem én is.
  - Igen. - válaszoltam halkan. Hallottam, hogy mozgolódik így megszólaltam. - Nem szükséges szedek gyógyszert. suttogtam.
  Bólintott. Összekulcsolta az ujjainkat, majd szép lassan belém hatolt. A testem megfeszült, tudtam, hogy ezzel nem könnyítem meg a dolgát, de nem tudtam mit csinálni.
  - Kicsim - puszilt szájon - el kell lazulnod. - morogja.
  - Ne-nem megy. - dadogom.
  A szemeiben a csillogás mellett aggodalmat és bűntudatot láttam, nem akartam, hogy magát okolja, hogy ez történik. Lehajolt és megcsókolt. Éreztem, hogy most már teljesen bennem van. A nyögéseink egyre gyakoribbak lettek, de nem szakította meg a csókunkat. A fájdalom amit éreztem szép lassan átment édes mámorrá. Lassan mozogni kezdett én pedig erősebben szorítottam a kezét, kellett valami amibe kapaszkodhatok és tudom, hogy azt szeretné, hogy az a valami ő legyen.
  Ő is és én is közel voltunk már a csúcshoz, éreztem, hogy még pár lökés és nekem végem. Az egész testembe felgyűlt az kínzó érzés, amit egy utolsó lökés után képtelen voltam magamban tartani, de nem csak én tettem így, hanem ő is.
  Zihálva dőlt le mellém az ágyra. Mindketten szaporán vettük a levegőt. A mellkasára húzott, majd a hajamba csókolt.
  Egy kis idő elteltével helyreállt a lélegzetünk és már csak feküdtünk egymás karjaiba.

***

  Miután lezuhanyoztunk és kaptam Harrytől egy pólót úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a többiekhez enni valamit. Biztos voltam benne, hogy a pólóból mindenkinek le fog esni, hogy mi történt, de nem érdekelt.
  - Jól vagy? - kérdezte meg már va 5-re az elmúlt fél órában.
  - Igen - kulcsoltam össze az ujjainkat és indultam meg az ajtó felé - jól vagyok, csodásan. - adtam neki egy puszit.
  - Örülök, hogy velem vagy. - suttogta a fülembe mielőtt beléptünk volna a konyhába, ahol már mindenki ott volt Sophien és Niallen kívül. 
  - Sziasztok! - köszöntek vigyorogva, majd végignéztek rajtunk, de semmit sem mondtak.
  Pár pillanattal később Sophiék is megjöttek és amint meglátott minket láttam rajta, hogy hamarosan ki fog törni...
 

22. Mellete

Sziasztok!
Elérkezett az a bizonyos +16-as rész, amiről beszéltem.
Ha nincs kedvetek hozzá nyugodtan kihagyhatjátok, enélkül is 
érteni fogjátok a történetet, bár én nagyon szeretném, ha elolvasnátok.
Még sohasem írtam ilyet, ezért most különösen fontos a véleményetek. 
Köszönjük a rendszeres olvasókat, a pipákat, a kommenteket!
Szeretünk titeket! Jó olvasást! 


Puszi,
Evelyne és Lissa








  Éreztem, hogy odafent nem csak átöltözni fogunk... Vagyis reméltem. A gondolattól is felforrósodott az egész testem, vágy lüktetett bennem mélyen, az pedig nem túl sokat segített, hogy míg az emeletre mentünk Niall formás hátsóját bámulhattam. Ő nem szólt semmit, ráadásul az arcát sem láthattam. Vajon az ő fejében is hasonló dolgok járnak? Pizsamában kócos hajjal nem lehettem valami szexi, arra gondoltam, bár csak valami jobb ruhában hajtottam volna álomra a fejem.
  Ő lépett be elsőként a sötét szobába nyitva hagyva nekem az ajtót. Becsuktam magam mögött, Niall felkapcsolt egy lámpát, de még így is félhomály volt. Rám nézett, az arcán rossz fiús mosoly, a szeme pedig ismerősen csillogott. Tudtam mit akar, az egész testem reagált már csak a nézésre is, és az ajakamba kellett harapnom, nehogy valamilyen hangot adjak ki. A mosolya még szélesebb lett, odajött hozzám, kezeit a derekam köré fonta. Először azt hittem meg akar csókolni, de csak a fülembe suttogott végül:
 -Előbb még szeretnék valamit. - aprót bólintottam.
  Mindegy milyen őrültséget akart volna, abban a pillanatban bármire hajlandó voltam. A telefonjáért ment, majd átkarolt engem, videózni kezdett:
 -Azt hiszem együtt vagyunk. - adott egy puszit az arcomra.
  A szám is tátva maradt, fogalmam sem volt, mi a célja.
 -Ezt most felteszem a netre. Nem érdekel, ha megtudják.
 -De... - kezdtem bele, de ekkor ő a mutatóujját a számra tette.
 -Semmi de, a rajongóim meg fogják érteni. Nem akarom, hogy a pletykák alapján ítéljenek meg. Úgy érzem, hogy elég régóta vagyunk együtt, hogy megmutassalak téged. Ha látják, hogy boldog vagy velem, majd megértik. És most... - azzal az ajkait az enyémre tapasztotta.
  A csókja finom volt, de szenvedélyes, már nem volt kétségem afelől, hogy akar. Kócosan. Pizsamában.
  Az egyik kezemmel a hajába túrtam, a másikat a nyaka köré  fontam, gyorsabb tempót diktálva. Hangtalanul kommunikáltuk a csókon keresztül, egyre gyorsabbak és vadabbak lettünk. A mozdulataimat már nem teljesen én irányítottam, hanem sokkal inkább a sötét vágy, Niall volt az én levegőm.
  A lábaim a csípője köré tekeredtek, a fenekemnél fogva tartott. Tompa puffanással érkeztünk az ágyra, csak ekkor váltak el az ajkaink.
 -Milyen mohó valaki. - láttam az örömöt a szemében.
 -Már régen vártam erre. - a hangom suttogásnak hatott, amit mondtam nem volt hazugság.
  Mielőtt ismertem is fantáziálgattam róla, de hozzá érni, érezni őt minden képzeletet felül múlt.
 -Örömmel hallom. - ismét az ajkaimhoz kapott, ő volt felül.
  Nem időzött ez sokáig rajtuk, csak egy rövid csókot adott, aztán lejjebb ment. Ajkai a nyakamat súrolták, lassan elérkezve ahhoz a ponthoz, ahol kiszívta a nyakam. Itt elidőzött, furcsán jól esően szívogatta , akaratlanul is felnyögtem. Végül folytatta az útját a nyakamon, a kulcscsontomig, az ajkaival bejárva minden egyes centimétert. Minden mozdulat egyre jobban fokozta bennem a bizsergést, és volt egy olyan érzésem, hogy ezt ő is pontosan tudja. A melleimmel folytatta, kényeztetett, kínzott, a gerincem ívben megfeszült.  Annyira intenzív volt már akkor minden, hogy úgy éreztem csak érzésből, hangokból állok, és  a világ megszűnik lassan körülöttem. Nem hittem, hogy ennél is jobb lehet, de ő egyre csak rácáfolt mindenre.
  A kezemmel a lepedőbe kapaszkodtam, szükségem volt egy horgonyra, valamire, ami a valósághoz köt. Minden egyes porcikám remegett, mikor a combom belső részét kezdte el csókolgatni, harapdálni.
 -Látom már készen állsz. - morogta elégedetten.
  Kisebb sikoly hagyta el a számat, mikor megéreztem a nyelvét magamban. Azelőtt soha nem tett velem senki ilyet, mégsem éreztem úgy magam, hogy szégyellnem kellene. Elmerültem az érzésben, Niall ebben is nagyon tehetséges volt. Közel álltam ahhoz, hogy elmenjek, mikor feljött, és megcsókolt. Megéreztem a saját  ízem, de próbáltam Niall-re koncentrálni, szomjaztam a csókjára. A kezünket egymásba fontuk, együtt hullámzott a testünk. Lubickoltam az eufória közeli érzésben, mikor Niall a kezemet a boxere széléhez vezérelte. Ő ügyesen kihámozott ugyan mindenből, de Niall-en még rajtamaradt a zavaró darab. Türelmetlenül hámoztam ki belőle, a kezemet pedig a dagadó férfiasságár helyezte. Kicsit meglepődtem a méretein, de ez csak egy pillanatig tartott, mert utána megint irányítani kezdett. Fel le mozgatta a kezem, azonnal rájöttem mit akar. Türelmetlenségemnek megfelelően azonnal gyors tempót diktáltam, amit ő egy hangos nyögéssel jutalmazott. Csókoltam, simogattam őt, rávettem magam, hogy kinyissam a szemem. Az arca gyönyörű volt, meg mertem volna esküdni rá, hogy egy bukott angyal van felettem. Emberi mivoltára csupán a homlokán csillogó veríték emlékeztetett, tudtam, mindketten izzadunk. Nemsokára ő is kinyitotta a szemét, tekintetünk egymásba fonódott. Többet láttam a tekintetében vágynál, ott volt a szeretet, az aggodalom, nem volt kétségem az iránt, hogy amit teszünk helyes.
  Levette a kezem, majd lassan belém csusszant. Hagyott egy kis időt, hogy szokjam az érzést, lassan mozgott bennem. Hamar átvette a fájdalom helyét az édes, boldog érzés, és már én is rásegítettem a tempóra. 
  A nevét nyögdécseltem először halkan, aztán egyre hangosabban, a testünk ugyanarra a szédítő ritmusra járt. Tudtam, hogy akárki meghallhat, de mégsem érdekelt.
 -Ne csukd be a szemed. - nyögte, mikor már mindketten vészesen közel voltunk.
  Láttam, ahogy elmélyül a  kék a szemében, az ajka lassan szétnyílik, és abban a pillanatban sikítva mondtam a nevét. Még utána is lihegtük mind a ketten. Akkor vettem csak észre, hogy még mindig egymás kezét fogjuk, mikor már rendesen tudtam levegőt venni.
 -Ez csodálatos volt. - bújtam a mellkasához.
 -Örömmel hallom, hogy nem csak én élveztem. - puszilta meg a homlokom, hallottam a hangján, hogy mosolyog.
 -Szeretlek Niall James Horan. - motyogtam.
 -Én is nagyon szeretlek Sofie Mack, és mindig vigyázni fogok rád.

2014. január 25., szombat

21.Sóvárgás

Sziasztok!
Most kicsit hamarabb hoztuk meg nektek az új részt.
Reméljük örülni fogtok neki és tetszeni fog. 
Köszönjük a 21 rendszeres olvasót és a pipákat. Jó olvasást!
Puszi Evelyne és Lissa!


Bee szemszöge


  Nem értettem mi történt, a fejem nagyon fájt és úgy éreztem magam, mintha az egész testem egy szikladarab lenne. Lassan nyitottam ki a szemem, először Harry aggódó és kissé ideges tekintetével találtam magam szembe, majd barátnőm ijedt tekintete tárult elém. Hallottam, hogy valamiről beszélnek, de egyszerűen nem tudtam kivenni, hogy miről. Lassan felültem, mire még jobban megsajdult a fejem.
  - Mi történt? - kérdeztem, bár abban már nem igazán voltam biztos, hogy hallották is.
  - Ezt idd meg - adta a kezembe a poharat. - Utána pedig irány az orvos - azt már nem. Az egyetlen dolog, amitől a legjobban félek azok a kórházak és az orvosok eszem ágába sincs bemenni.
  - Mi? Nem, szó sem lehet róla. Jól vagyok, csak egy kicsit megszédültem - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra, amit lehet, hogy a fiúk bevettek, bár Harry nézéséből nem ezt vettem le, de a barátnőm biztosan nem.
  - Ezt nem úszod meg - nézett rám komolyan. Tudom, hogy ilyenkor nagyon nehéz lebeszélni bármiről is, de valamit ki fogok találni.
  Nagy nehezen sikerült meggyőznöm az én barátnőmet, ám ekkor észrevettem, hogy az én aggodalmas barátnőm nyakán ott virít egy vörös foltocska. Tudtam, hogy Niallel nagyon jól megy nekik, de azért azt nem gondoltam volna, hogy egy éjszakára megyek el és már ennyi minden történik. Egy kicsit elpirult, majd felállt és a konyha felé vette az irányt, Niall is utánament, a fiúk pedig jót nevettek rajtuk. Nekem is mosolyogni támadt kedvem egészen addig amíg meg nem éreztem, hogy besüpped mellette a kanapé. Azonnal odakaptam a tekintetem és Harryvel találtam magam szembe. 
  - Jól vagy? - tette a kezét az enyémre. Lehet, hogy aggódik értem, de én nem felejtettem el semmit sem az előbbiből így elrántottam a kezem és arrébb ültem, amit ő csak egy morgással válaszolt.
  - Ne gyere a közelembe - motyogtam. Tudtam, hogy a többiek is itt vannak, de valamiért úgy éreztem, hogy élvezni fogják a kis beszélgetésünket, de én már kevésbé. - Nem, nem vagyok jól minden rólunk szól, pedig nincs is semmi közöttünk - ordibálni lett volna kedvem, de nem volt erőm így csak halkan beszéltem.
  - Sajnálom - láttam rajta, hogy tényleg komolyan gondolja, de nem érdekel. - Bee szeretném ha bemennél egy kivizsgálásra - terelte komolyabb témára a szót.
  - Tessék? - néztem fel rá. - Nem megyek sehová, jól vagyok.
  - Ha jól lennél akkor nem ájultál volna el - sóhajtotta.
  - Ebben igazat adok Harrynek Bee - szólalt meg Liam, a többiek pedig beleegyezően bólintottak.
  - Azért ájultam el, mert semmit sem ettem és felidegesítettem magam - forgattam a szemem. - Már máskor is megtörtént és amint látjátok még mindig itt vagyok - mutattam végig magamon.
  - Lehet, de akkor még nem ismertél minket - túrt bele a hajába. - Most viszont el fogsz menni arra a kivizsgálásra.
  - Nem, nem fogok Harry, ne csinálj úgy mintha aggódnál értem - találtam meg a hangom, de még mindig elég halk volt. 
  - Pont azért csinálom ezt, mert aggódom - állt fel. - Aggódom érted, nem akarom, hogy bajod essen.
  - Nem fogok elmenni kivizsgálásra - ráncoltam a homlokom.
  - Azt még meglátjuk - hátat fordított nekünk, majd eltűnt a konyhába.
  Tudtam, hogy most Sophieval megy beszélni, de remélem nem sikerül rábeszélnie, hogy rávegyen... mert ha meg is tenni, Sophienak se engednék. A többiek felé fordultam, látszott rajtuk, hogy nagyon megijesztettem őket.
  - Sajnálom - motyogom - nem akartalak titeket megijeszteni, csak felidegesítettem magam ennyi az egész.
  - A lényeg, hogy jól vagy - sóhajtja Liam.
  Halvány mosoly jelenik meg az arcomon, majd hallom, hogy nyílik az ajtó és a barátnőm lép ki rajta.
  - Tudod, hogy nem vicceltem! - fogalmam sincs, hogy miről maradhattam le, így rákérdeztem.
  Amit elég hamar meg is bántam, mivel kiderült, hogy Harryvel kapcsolatos. Átadta a tálat, két szelet pirítóssal, majd olyat mondott aminek nem akartam hinni. Először Harry fog rám vigyázni, majd ő. Miért nem akad le végre rólam? Miért nem érti meg, hogy nem akarom, hogy a közelembe legyen. Soph is észrevette, hogy valami baj van, így azt mondta, hogyha nem akarom akkor nem kell. Igaz nem akartam, de tudom, hogy a fiúknak is van dolguk és ők is szeretnének kettesben lenni, amit meg is értek így belementem. Miután felállt és a lépcső felé kezdett menni Louis még utána szólt. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkivel ezt csinálják, hogyha itt van a barátnője. De amint ismét megláttam magam előtt Harryt, már elment jó kedvem.
  - Miért nem eszel? - kérdezte.
  - Mert nem szállsz le rólam?
  - Mert aggódom érted - sóhajtja. Hallottam, hogy a fiúk is felfelé mennek. Szuper tehát kettesben vagyunk.
  - Nem kell, mert jól vagyok - rántom meg a vállam., továbbra is csak bámul. - Ha nézel biztos lehet benne, hogy nem fogok enni - sóhajtom. 
  Leült a kanapé mellett lévő fotelbe, majd sóhajtva dőlt benne hátra és hunyta le a szemét. Tudom, hogy nem kellene, de megsajnáltam. Nem érdemli meg, hogy bántsam, hiszen most is látszik, hogy mennyire aggódik értem. De képtelen vagyok elfelejteni azt az estét, nem megy, hiába akarom, nem megy. Most pedig a nap hátralevő részét vele fogom tölteni és amennyi szerencsém van, mikor Soph ideje jönne, akkor is ő lenne velem. Félek, hogyha a közelembe lesz ilyen hosszú ideig képtelen leszek ellenállni neki. Miután befejeztem az evést, az asztalra tettem a tálat és fel akartam állni, de egy hang megzavart.
  - Micsinálsz? - kérdezi.
  - Aludni szeretnék, szóval felmegyek - amint felálltam, ismét megszédültem. Mi a fene bajom van? Két kéz fonódott körém. - Nem kell segítened.
  - Aha, ne most add az erős lányt, amikor látom, hogy milyen gyenge vagy.
  - Egyedül is megy - morgom, mire elenged. Teszek két lépést és megszédülök, majdnem el is esek, de Harry elkap.
  - Látod nem megy egyedül is - suttogja, a kezeit a lábam alá teszi, majd felemel.
  - Kérlek tegyél le - motyogom.
  - Amint felértünk leteszlek - olyan gyengének érzem még mindig magam és a közelsége ezen egyáltalán nem segít. A fejem a vállára hajtottam és azonnal megcsapta az orromat férfias illata. Éreztem, hogy egyre nehezebben veszem a levegőt. Hiányzik az érintése, hiába akarom tagadni hiányzik. - Mi a baj? - kérdezi, miközben benyit a szobájába. 
  - Se-semmi - dadogtam. Letett az ágyra, majd rámerített egy takarót. - Miért vagy ilyen kedves? - kérdeztem halkan. Lefeküdt mellém, majd a könyökére támaszkodott.
  - Biztonságban akarlak tudni - adja az egyszerű választ. 
  - De én bunkó vagyok veled, mindent megteszek, hogy utálj és te mégis így bánsz velem...
  - Megérdemlem - néz a szemeimbe.
  - Nem biztos - csúszik ki hírtelen a számon.
  - Tessék? - nyílnak nagyra a szemei.
  - Semmi - vágom rá.
  - De én hallottam. Tudom, hogy már nem haragszol a szíved mélyén csak makacs vagy - mászik közelebb hozzám.
  - Harry - suttogom.
  - Valld be, hogy hiányzom. Tudom, hogy így van. Látom rajtad, amint megjelenek te már menekülsz is előlem - túl közel van.
  - E-ez nem igaz - motyogom.
  - Akkor állíts meg - hajolt közel hozzám, az ajkaimat nézte, mire én nyeltem egyet. Nem fogok neki tudni ellent mondani, túl régóta vágyom erre. A szemeit az enyémre emeli, majd ismét a számra várja, hogy megállítsam, de nem megy, nem vagyok elég erős. Az ajkai már súrolják az enyémet...
  - Ne - teszem a kezem a mellkasára.
  A szemeimet sós cseppek kezdik marni, tudtam, hogy nem lesz jó vége ennek. Nem kellet volna kettesben maradnom vele. Ha nem állítottam volna meg, akkor most már ki tudja hol tartanánk. Érezni akartam az ajakit az enyémen, de az agyam azt parancsolta, hogy ne. Miért vagyok ennyire gyenge a közelében? Az első csepp már el is hagyta a szemem, de ő egy mozdulattal le is törölte.
  - Kérlek ne sírj - hiába, a kezeim közzé temettem az arcom és utat engedtem a többi könnyemnek is. éreztem, hogy magához húz és a hátamat kezdi simogatni, ami csak még nagyobb zokogásba késztetett. - Kérlek nyugodj meg. 
  Furcsa, igaz? Pont abba a személybe kapaszkodok görcsösen akiért sírok, aki összetörte a szívem. De hiába tette ezt hiszen azok az aprócska darabkák még mindig érte dobognak, még mindig érte sóvárognak. Nem tudom, hogy mire hallgassak  a szívemre, ami azt suttogja, hogy bocsájtsak meg neki? Vagy az agyamra ami messziről elkerülne? 
  - Ha ki is fog nyírni, most szólok Sophienak - engedett el hírtelen, fel akart állni, de nem engedtem. Elkaptam a csuklóját és könnyes szemekkel néztem rá, de mivel sötét volt a szobában alig láthatott.
  - Veled akarok lenni - néztem a szemébe - nem Sophieval.

2014. január 19., vasárnap

20. Zűrzavar

Sziasztok!
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én nagyon örülök, 
hogy végre folytathatom ezt a történetet. Elképesztő a támogatás,
amit tőletek kaptunk, még akkor is, mikor nem voltunk aktívak.
Köszönjük az új olvasókat, a pipákat, a kattintásokat!
Remélem tetszeni fog a következő rész! Figyelem, az elkövetkezendő részek
valamelyikében valószínűleg +18-as tartalom is lesz! Tehát csak óvatosan!
Jó olvasást!

Puszi,
Evelyne és Lissa






  Ott álltam, teljesen sokkolva. Niall éppen az imént mondta azt, hogy szeretem Dave-t... Azt az embert aki megcsalt, átvert, megalázott. Ez ő sem hiheti komolyan? A szeme mégis keserűen csillogott, én pedig azt hittem sírva fakadok. Sejtettem, hogy részben azért érez így, mert tudja, David-től elfogadtam valahova a 'szeretlek'-et, mikor ő pedig nem is olyan régen kimondta, én megrémülten. Azt kívántam, bárcsak a lelkembe láthatna, érezhetné az iránta érzett szeretetet, és a David iránt érzett gyűlöletet. Vele minden olyan más volt, különlegesnek éreztem magam, igazi nő Niall mellett. Minden pillanatban magam mellett akartam tudni, a verekedés után még inkább, és éreztem, ha nem adom ezt tudtára akkor, mindent el fogok veszíteni. 
 -Én szeretlek Niall. - átöleltem, a mellkasába fúrtam az arcom - Ő nekem semmi, senki. Csak te számítasz.
  Már nem tudtam visszatartani a sírást, a könnyeim összekeveredtek a Niall pólóján lévő alvadt vérrel, de ez sem érdekelt. Nem akartam őt elengedni. 
 -Sophie, én is szeretlek. - simogatta meg a hajam, majd lassan felemelte az állam.
  Szörnyen nézhettem ki, ő mégis szeretettel nézett rám. Őt kellett volna megvizsgálnom először, a pokolba Dave-vel és az összes, átkozott paprazzival! Olyan volt, mint egy hős lovag, ahogy a szőke haján megcsillant a napfény. Szerettem volna őt megérinteni mindenhol, meggyógyítani az összes lehetséges módon. Ekkor megcsókolt olyan szenvedélyesen, ahogyan még talán sosem. A kezemmel a hajába túrtam, mire ő felnyögött.
 -Az enyém vagy. - lehelte bele a csókunkba, a kezével megmarkolta a fenekemet.
  Hihetetlen, hogy másodpercek alatt képes volt elfeledtetni velem minden rosszat. Megteltem az ismerős vággyal, melegség öntött el mindenütt. A lábaim a csípője köré tekeredtek, még ruhán keresztül is égetett az érintése. A falhoz nyomott, a nyakam kezdte el csókolgatni. Nem létezett semmi más azokban a percekben csak én, ő, az érintések, a nyögések. Senki se ért még úgy hozzám, tökéletes szinkronban voltunk, mintha tudtuk volna, mit akar a másik. Rólam lekerült a felső, ahogy róla is, az egyetlen dolog, ami zavart, az volt, hogy a folyosón vagyunk még. Akkor jutott eszembe csak, hogy akárki feljöhet, megkérdezheti, hogy minden rendben, márpedig magamat fehérneműben csak egyvalakinek tartogattam.
 -A szobába. - lihegtem, miközben az ajkai egyre lejjebb vándoroltak.
  Visszatért a számhoz, édes durvasággal játszadozott. Hirtelen lökött egyet a csípőjén, éreztem, hogy ő már készen áll. Egy erősebb lökéssel viszonoztam, mire ő az ajkamba harapott.
  Ekkor hallottuk meg Harry-t, Bee nevét kiálltotta. Szörnyúbnél szörnyűbb dolgok jutottak eszembe, azonnal magamra kaptam a felsőt, ahogy Niall is. Mikor leértünk az én Betty a kanapén terült el, a szemei le voltak csukva. 
 -Mi tötént? - néztem Harry-re, közben a barátnőmhöz rohantam.
  Megfogtam a kezét, mire ő már pislogni is kezdett.
 -Elájult. - morogta Harry.
 -Mi? Miért? Hozzatok már egy pohár vizet! - Niall azonnal a konyhába ment.
 -A magazinok. - szűrte ki a fogai között a szavakat Harry, látszott rajta, nagy erőfeszítéseket tesz, hogy ne kezdjen el kiabálni.
  Közben Niall is megérkezett a vízzel, Bee pedig felült.
 -Mi történt? - kérdezte.
 -Ezt idd meg. Utána irány az orvos. - adtam a kezébe a poharat.
 -Mi? Nem, szó sem lehet róla. Jól vagyok, csak egy kicsit megszédültem. - mosolygott, de tudtam, hogy az csak műmosoly.
 -Ezt nem úszod meg. - vontam fel a szemöldököm.
 -Csak megszédültem. Ennem kell valamit, talán csak a vércukorszintem. Emlékszel, régen is gondjaim voltak ezzel. 
  Nem értettem, miért nem szeretne ennyire elmenni.
 -Bee, nem lesz semmi baj. - tettem a vállára a kezem.
 -Eszek, és ha még egyszer rosszul leszek bevihettek. Komolyan! - nézett rám bociszemekkel.
 -De nem hagyunk egyedül - tudtam, hogy ebből nem enged, és ha erőltetem, csak rosszabb lesz minden -csinálok kaját, és huszonnégy órás őrizet alatt állsz.
 -Jól van! - forgatta a szemét - Mi van a nyakadon? - a homloka ráncba szaladt - Várjunk csak, ez frissnek látszik! - húzta végig az ujját egy kis bőrfelületen, majd elvigyorodott - Kiteszem a lábam a házból, és ti máris huncutkodtok? 
 -Mi? Nem! - álltam fel, a konyha felé vettem az irányt. 
  Rá sem mertem nézni a srácok arcára.
 -Segítek neki. - motyogta Niall, hallottam, hogy a nyomomba ered.
  Még az ajtóból is hallottuk a nevetést, Lou utánunk kiáltott:
 -Figyeljük az órát!
  Nem tudtam, hogy lehetek-e vörösebb, mikor a konyhában Niall-re néztem. Ő is zavarban volt, de a mosolyában mégis volt valami szexi, valami merész.
 -Azt hiszem jobb, ha tényleg kaját csinálok. - motyogtam.
  Gondolatban visszamentem kicsit az időben, ami rossz ötlet volt. Megint átjárt a melegség, attól féltem, ha hozzámér szét fogok robbanni. 
 -Mit készítesz? - a karjait a derekam köré fonta, úgy suttogott a fülembe.
 -Pi... -nem tudtam tovább folytatni, Niall kezei a derekamról lassan feljebb vándoroltak, alig bírtam visszatartani a nyögést - Niall.
 -Szeretem, mikor így mondod ki a nevem. Most pedig előveszem a vajat, ha jól sejtem pirítóst szerettél volna mondani. - engedett el.
  Mások előtt szemérmes volt, de mikor csak mi ketten voltunk, valahogy egészen más lett. 
 -Igen, a vaj. - köszörültem meg a torkom.
  Betettem a kenyeret a pirítóba, vártam, aztán vártam a csodát. Hallottam, ahogy a tál, amelyben a vaj volt a konyhapultnak ütődik.
 -Jó öt perc, míg megsül. - hirtelen pördültem meg, Niall karjaiba zuhantam - Talán addig csinálhatnánk valamit. Nem szeretem félbe hagyni a dolgokat. - az állam lassan közelebb húzta.
 -Khm. - köhintett valaki - Nem akarok zavarni, de beszélnünk kell. - Harry szakított félbe minket.
  Niall hátrált kicsit, de nem engedett el, az ő arcán is enyhe pír jelent meg. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akit rajtakaptak. 
 -A barátnőd továbbra sem akar orvoshoz menni. Meg kell győznöd! - kicsit megijedtem a nyers határozottságtól, ami a hangjából áradt.
 -Ha erőltetjük, csak jobban megmakacsolja magát. Majd őrizzük őt, és ha valami baja lesz bevisszük.
 -Én akarok vigyázni rá. -túrt bele idegesen a hajába.
  Eszembe jutotta pirítós, pont időben vettem ki. 
 -Rendben. - bólintottam.
  Niall és Harry szája tátva maradt a meglepetéstől.
 -Ugyan már, csak nem hitted, hogy vérbosszút esküdtem ellened Styles? Ma bizonyítottál! 
  Továbbra is tátott szájjal bámultak rám.
 -Nem mondom, hogy hiszek neked, de tartozom. Mi is a házban leszünk, és ha egy újjal is hozzá mersz érni megöllek! - angyali mosollyal lépkedtem kifelé a konyhából - Tudod, hogy nem vicceltem! 
 -Milyen vicc? - kérdezte Bee, mikor lettem a elé a tálat. 
 -Ó, csak Styles okoskodik megint. Ezt edd meg! Ő lesz először őrségben, aztán én.
  Betty, mintha mondani akart volna valamit, de végül mégse tette.
 -Ha nem szeretnéd nem muszáj. - simogattam meg a hátát.
 -Nem, hagyd csak. A fiúknak dolga van, te és Niall meg nyugodtan maradjatok kettesben.
 -Bee...
 -Ugyan már rád fér egy rendes... - nem fejezte be a mondatot, csak kacsintott.
 -Itt leszünk a házban. - a padlót kezdtem bámulni.
 -Csak ne túl hangosan! - hallottam, ahogy rág - Aludni is szeretnék.
 -Mi volt Ty-al? - váltottam témát.
 -Később elmondom - Bee tekintete a hátam mögé tévedt.
  Hátranéztem, és Harry-t pillantottam meg. 
 -Remélem világos voltam! - böktem meg a mellkasát.
 -Mint a nap. - forgatta a szemét.
  Én felfelé indultam, elvégre még mindig pizsamában voltam. Liam, Zayn és Lou nevetni kezdtek, ahogy elmentem mellettük.
 -Nagyon vicces. - forgattam a szemem.
 -Gondoljatok a biztonságra is! - Lou hangján hallottam, hogy még mindig nevet.
 -Milyen figyelmes vagy! - megfordultam, csak azért hogy a nyelvem nyújthassam rá.
  Ismét felfelé indultam, Niall előttem ment. 


2014. január 12., vasárnap

19.Balhé

Sziasztok!
Sajnálom a sok késést, de egyszerűen nem volt ötletem a 
folytatáshoz. Ma viszont összeszedtem magam és befejeztem.
Nem lett hosszú és szerintem nem ez a legjobb rész, amit írtam, de
remélem tetszeni fog. A következő részt már a barátnőm kell írja és
amint lesz ideje meg is fogja írni.
Köszönjük a 20 rendszeres olvasót és az előző részhez érkezett komit!
Jó olvasást!
   Puszi Evelyne és Lissa!




  
  Egész éjjel azon gondolkoztam, hogy hatalmas hibát követek el, amiben teljesen igazam van, hiszen én most csak felejteni akarok és tudom, hogy ezzel megbántanám Ty-t, pedig nem szeretném. Én mindig barátként tekintettem rá, oké nem azt mondom, hogy nem helyes és nem jönnék ki vele jól, ha összejönnénk, de nekem nem ő kell, nem rá gondolok nap mint nap, hanem egy olyan személyre akit szeretnék kitörölni az agyamból, de nem tudok. A tegnapi csókok csak botlások voltak, de ezt mégis, hogy mondjam meg Ty-nak? Sosem voltam jó ezekben a beszélgetésekben, sőt még sosem volt ehhez hasonló beszélgetésem senkivel sem, de most meg kellesz tegyem, hiszen nem akarom, hogy megbántsam.
  - Minden rendben? - ül fel Ty az ágyban és aggódóan néz rám. Itt az idő el kell neki mondanom, most vagy soha.
  - Óóóó - sóhajtok fel, majd az arcomat a kezeim közé temetem. Megdörzsölöm a szemem, majd ránézek. - Nem tudom, hogy hol kezdjem - miért ilyen nehéz elmondani az igazságot? - A tegnap este hiba volt - motyogom.
  - Miért lenne az?
  - Ty - fogom meg a kezét - én nem akarlak téged megbántani, de nekem ez nem fog menni. Szeretlek, de csak mint barátot, nekem valaki másért dobog a szívem és hiába próbálom őt kiverni a fejemből nem fog menni - tudom, hogy megbántom ezzel, de el kellett neki mondanom. - Sajnálom.
  - Bee - néz a szemeimbe - én megértelek. Tudom, hogy milyen amikor az ember szerelmes, de olyan személybe akibe nem kéne annak lennie... azt hiszed, hogy most haragszom rád, de tudnod kell, hogy nem.
  - De én most olyan rosszul érzem magam - motyogom.
  - Kiscsillag - húz magához - nem kell rosszul érezned magad, mert nem haragszom és még mindig te vagy a legjobb barátom, meg persze Sofie.
  Jó volt ezt hallani tőle, de a szívem mélyén tudtam, hogy csalódott, de nem mondtam semmit, inkább örülök, hogy nem bántottam annyira meg, hogy többet szóba se akar velem állni. Kimásztunk az ágyból, majd megreggeliztünk. Felvettem a tegnapi ruhámat és elbúcsúztam Ty-tól. Velem akart jönni, de jobbnak látom, ha most nem viszem haza őt is. Elég lesz egyedül szembenéznem Harryvel és a többiekkel is. Amint kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg levegő. Jól esett egy kis séta, már majdnem az ajtó előtt álltam, amikor egy olyan személy lépet ki rajta, akit soha az életben nem szerettem volna itt látni.
  - Te meg mi a francot keresel itt? - förmedtem rá.
  - Én is örülök neked Bee - mosolyog rám, amitől a hideg ráz ki. Mellesleg meg pont úgy néz ki mint akit agyonvertek.
  - Dave, ne gyere közelebb és ne jópofiz itt nekem, inkább azt mond el, hogy mi a jó francot keresel itt?
  - De kis tüzes valaki, mint mindig nemde Bee - még egy ilyen és esküszöm kap még egy ütést a többi közé. - Sophiet látogattam meg.
  - Hogy mi van?
  - Jól hallottad.
  - Akadj le Sophieról, szállj végre ki az életéből és hagyd, hogy nyugodtan éljen - emelem fel még jobban a hangom.
  - Majd akkor békén fogom hagyni mikor boldog lesz, de nem az viszont velem az lenne.
  - Te tiszta hülye vagy - akadok ki. - Soph igenis nagyon boldog. Sokkal, de sokkal boldogabb, mint amilyen veled volt. Ha nem kérsz még egy monoklit az arcodra, akkor szállj ki szépen az életéből - erre csak elnevette magát.
  - Csak nehogy pofára ess majd - halat el mellettem még mindig nevetve.
  - Vissza ne gyere - kiabálom utána, majd belépek az ajtón és mérgemben jól bevágom magam után azt.
  Nem hiszem el, hogy ez a barom képes volt eljönni Londonba Amerikából csak azért, hogy ismét fájdalmat okozzon az én barátnőmnek. Remélem megértette amit mondtam neki, mert ha a barátnőmről van szó akkor bármire képes vagyok és egyáltalán nem érdekel, hogy ő fiú és erősebb nálam... Beléptem a nappaliba ahol mindenki ott volt Niallt és Sophiet kivéve.
  - Te kiabáltál az előbb? - kérdezte Liam. Szóval behallatszott.
  - Igen - válaszoltam kicsit durván. - Mi a francot keresett ez itt? - kérdeztem meg tőlük.
  - Nyugodj meg - hallottam a rekedt hangját.
  - Harry szállj már végre le rólam - ültem le az kanapéra, majd a többiekre néztem a válaszukra várva.
  - Sophiet akarta látni - válaszolta Louis.
  - És mi a francot akart?
  - Hát eléggé nagyképű egy csávó, de szerintem békülni akart vagy inkább csak folytatni ahonnan abbahagyták - vonta meg a vállát Zayn.
  - Nem is tudod, hogy mekkora egy barom - morgom. - Hol van Sophie?
  - Az emeleten, de most inkább hagyd őket magukra - válaszolta Liam. - Niall összeverekedett Davevel vagy kivel, Sopie is eléggé kiborult, de szerintem most jobb lenne, ha hagynád, hogy megbeszéljék a dolgaikat.
  - Igazad van - sóhajtom, majd az asztalra téved a tekintetem, ahol egy csomó magazin van. Egy pillanat, de miért van az én képen egy páron? Elvettem egyet, majd miután megláttam a címét a dühöm a hatszorosára nőt.
  - Megmagyarázom - szólalt meg Harry.
  - Mi a franc ez? - nézek rá. - Hát ezt egyszerűen nem hiszem el!
  - Mindent elintézünk, nem fognak rólad vagy rólunk beszélni - lép hozzám közelebb.
  - Maradj ott ahol vagy - állítom meg. - Mi az, hogy rólunk? Nincs olyan, hogy rólunk Harry. Sosem volt és sosem lesz.
  - Ne mond ezt...
  - Harry - állok fel és lépek elé - megbántottál. Soha az életbe nem bántott még egy pasi sem ennyire meg mint te. Ha meg is tudnék neked bocsájtani, akkor sem lenne közöttünk semmi. Semmi!
  - Azt hiszem nekünk le kéne lépni - hallom Liam suttogását, de nem törődök vele.
  - Próbáltam magammal elhitetni az elején, hogy te nem csak meg akarsz engem fektetni, de tévedtem... végig ez volt a célod.
  - Ez nem igaz...
  - De, de igen igaz, ne tagad, mert nem tudod - sóhajtom. Érzem, hogy a szemem sós könnyek marják, már megint sírni fogok miatta, még sosem sírtam ennyit senki miatt sem... hírtelen megszédültem és az utolsó szó, amit hallottam az a nevem volt az ő szájából.